Splash About – úszó segédeszközök a legkisebbeknek

A Splash About elnevezés bár újnak tűnhet, az igazság az, hogy ez a vállalat közel 25 éve látja el az úszóvilágot termékeivel. Több mint 25 éve foglalkozik ez a vállalat az úszáshoz szükséges termékek tervezésével és fejlesztésével, melyekre bátran támaszkodhat, s melyek az egész világon ismertek. Mivel is tört magának utat ez a cég a világban, és mely termékeiket találja meg webáruházunkban is? A válaszokat megleli az alábbi cikkben. ;)

A Splash About vállalat kiemelt figyelmet fordít a termékek fejlesztésére és készítésére egyaránt, céljuk a gyermekek biztonságának és kényelmének biztosítása az úszásnál. Mindig is ez a cél vezérelte a céget, ezért kezdett bele 25 évvel ezelőtt a legkisebbeknek szánt úszóeszközök fejlesztésébe. Ezek közé soroljuk például az úszómellényeket, bébi fürdőruhákat, különböző gyermek úszóruhákat és egyebeket.

Az első úszómellény és úszóruha egyaránt 2006-ban látta meg a napvilágot, és jelenleg mindkét termék nagy népszerűségnek örvend. Az említett vállalat legismertebb terméke azonban a Happy Nappy bébi fürdőruha, mely szintén 2006-ban született meg.

Arról, hogy minőségi, gyermekeknek készült termékekről van szó, tanúskodik az a tény is, hogy a gyártó minden termékét pártatlan bevizsgálásnak vetik alá, melynek célja a termék biztonságának, funkcionalitásának és ellenállásának felmérése. Gyermeke egészsége és biztonsága a vízi környezetben tehát a megfelelő kezekben van, nem kell aggodalmaskodnia.

 

Happy Nappy bébi fürdőruha

Kezdjük a fürdőruhával. Az a vállalat valódi adu ásza. Nem csupán külsőre csiszolták tökéletessé az utolsó részletig a gyönyörű szép motívumokkal, melyeket nem egy gyermek és szülő imád, hanem a fő célnak is megfelel- méghozzá, hogy megakadályozza a szivárgást és magába zárjon mindent, aminek nem lenne szabad a medence felszínére kerülnie.

A fürdőruha dereka körülöleli a gyermek hasát, a bugyi részt pedig nylon és lycra kombinációja alkotja. Ennek köszönhetően a fürdőruha a helyén marad és nem csúszik le. Mindemellett biztos lehet abban, hogy nem akadályozza gyermekét a mozgásban sem. A fürdőruha többi része a legmagasabb minőségű neoprénből készült. Ez is hozzájárul az UV sugárzás elleni védelem biztosításához.

Karbantartása egyáltalán nem bonyolult. Elég csupán kiöblíteni a darabot és már használhatja is a következő fürdőzésnél.

 

Úszómellények

Remek segítőtárs gyermeke első tempóinál a vízben a Splash About márka úszómellénye. A mellény a bébi fürdőruhákhoz hasonlóan csodaszép gyermek motívumokkal és ergonomikus kialakítással rendelkezik, ennek köszönhetően gyermeke kényelmesen érzi majd magát.

A mellény tökéletesen öleli körül gyermeke testét, és felhajtó erejének köszönhetően megemel ugyan a vízben, de nem gátolja a gyermeket a mozgásban. Ez a gyermeknek biztonságérzetet nyújt a vízben, amely a vízi környezettel való első találkozás esetén létfontosságú.

Ismételten megbízhat a felhasznált minőségi anyagban, mely nem más, mint a csúcsminőségű neoprén, mely gyorsan szárad és megvéd a nap sugarai ellen is.

 

Splash About Floatsuit

A gyermek úszóruhát két változatban találja, az egyik ujjatlan és bugyi nélküli, a másik pedig hosszúujjú és bugyit is tartalmaz.

Ez az egyedi úszóruha gyermekét a víz felszínén tartja, és a karúszókkal ellentétben tökéletes testtartást biztosít gyermekének, mely az úszás fortélyainak elsajátításához szükséges. A gyermek testét úszórekeszek ölelik körül, melyeket az úszótechnika javulásával fokozatosan eltávolíthat. A ruhán 16 darab úszórekesz található, 8 az elülső részen és 8 a hátulsó részen.

Mindkét változat, az ujjatlan, vagy hosszúujjú is tökéletes védelmet nyújt az UV sugárzás ellen, miközben a hosszúujjú változat természetesen nagyobb felületet fed le a gyermek testén, így jobban védi azt. 



További hasznos termékek