Termék típusok

Úszás gyerekekkel – mi fog kelleni a kis úszóbajnoknak?

Annyi cuccod van, mintha egy hónapra utaznátok el valahova, még a füledről is táskák lógnak, és mire elindulnátok, már teljesen ki vagy dőlve? Pedig a vízparti kiruccanásnak nem muszáj mindenképpen őrjítő programnak lennie. Csak egy kis figyelmet és fegyelmet igényel az egész. Mi abban szeretnénk a segítségedre sietni, hogy a kicsikkel együtt te magad is élvezhesd ezeket a pillanatokat, és ne kelljen órákig törni a fejedet a megfelelő kellékek kiválasztásánál.

Az iskolaév már az ajtón kopogtat. Készítse fel gyermekét az iskolai úszásra!

23.8.2018 Termék típusok

Ez már csak úgy van, hogy az új iskolaév fékezhetetlenül közeleg, ami nem egy gyermek számára egyet jelent az iskolai úszásórákkal is. Ez pedig nagyszerű dolog! :-) Hiszen az úszás jót tesz az egészségnek több szempontból is, továbbá olyan sportaktivitás ez, melyet a gyermekek élveznek is. Nem kevés szülőnek okoz azonban komoly fejtörést a dolog, hogy mi tis szerezzenek be csemetéjüknek ezekre az órákra, és főleg, hogy hol keresgéljenek. A válasz az orruk előtt hever.

Méghozzá szó szerint. :-)

6 újdonság az úszóedzéshez (3. rész)

9.8.2018 Termék típusok

Már harmadik alkalommal készültünk hat olyan segédeszközzel, melyek segíthetnek úszótechnikája javításán. Amennyiben az első két részt is meg szeretné tekinteni, nehogy lemaradjon valamiről, az elsőt itt a másodikat pedig ide kattintva olvashatja. 

Egyszer régen egy messzi-messzi galaxisban, avagy Star Wars fürdőruhák gyerekeknek

21.7.2018 Termék típusok

A nyár javában tombol, és nemrégiben jelent meg a mozivásznon egy új Star Wars film is, ugyan nem volt kifejezetten egy sikereres alkotás (tulajdonképpen a Star Wars világában bukásnak számíott), ez az űrkaland továbbra is nagyon kedvelt a gyermekek és felnőttek körében is.

Kombinálja kétrészes fürdőruháinkat kedvének megfelelően

12.7.2018 Termék típusok

„Az alsó rész megfelel, a felső azonban nem. Ma nincs kedvem ehhez a színhez, inkább egy másikat szeretnék. Bárcsak lenne egy a tarsolyomban. “ Egyszerűen, ha nem adott a lehetőség, hogy az alsó és a felső részt különállóan vásároljuk meg, a kétrészes fürdőruhák rengeteg problémát rejthetnek. Most ezekkel a gondokkal is könnyedén megbirkózhat. Szinte teljesen szabad kezet kap a fürdőruha alsók és felsők kombinálásában, határ a csillagos ég. :-)

Útmutató az úszóbóják világában

4.7.2018 Termék típusok

Jól láthatóvá válni a nyílt vízen, így védve az életét a közelgő hajók és szkúterek közt. Pontosan ezt a célt szolgálják az úszóbóják. Azonban nem ez minden felhasználási lehetőségük. Cikkünkben részletesen vizsgálunk meg négy darab különböző úszóbóját, és lépésről-lépésre elmondjuk, milyen előnyökkel bír az adott modell a többivel szemben.

Újdonság versenyúszók számára – TYR Avictor

29.6.2018 Termék típusok

Szeretne kitűnni a tömegből egy-egy verseny alkalmával, vagy vonzani a tekintetet és élvezni a hatalmas önbizalom löketet az innovatív technológiának és csodaszép megjelenésének köszönhetően? Ha mindenre igennel válaszolt, akkor a következő lépés egyértelműen a Tyr Avictor.

Válasszon megfelelő úszófelszerelést gyermeke számára

11.6.2018 Termék típusok

Az úszás az egyik legbiztonságosabb és legegészségesebb sport, amiről már a blogunkban nem egyszer szó volt. Ez felnőttek és gyerekek esetében egyaránt igaz. A gyermekek esetében az úszás különösen fejleszti az aktív és természetes mozgást, elősegíti a gyermek pszichomotorikus fejlődését vagy javítja a fizikai koordinációs készséget. Nem beszélve arról, hogy pozitívan hozzájárul a szív-és érrendszer fejlődéséhez.

Ez csak egy rövid ismertető az előnyökről, melyeket az úszás biztosít a gyermekek számára. Habár ahhoz, hogy az úszás igazi szórakozás legyen, gyermekeinknek megfelelő felszerelésre van szükségük.

Ünnepelje meg a Család nemzetközi napját a vízben!

15.5.2018 Termék típusok

Lehet, hogy nem túl ismert tény, de bizony 1994 óta május 15-én az egész világ megemlékezik a család fontosságáról, mely a társadalom egyik alappillére. Mindemellett a család az alapja a megfelelő gyermek nevelésnek is, és a fiatalabb generációk alakításának. Ezért az OSN székházában úgy döntöttek, hogy május 15. hivatalosan is a Család nemzetközi napjává válik, így is emlékeztetve mindenkit a család fontos szerepére életünkben.

Mivel lepnek meg az Adidas fürdőruhái?

6.4.2018 Termék típusok

Az óceánokba minden évben nagyjából 8 millió tonna műanyag kerül. Tehát ha elképzel egy klasszikus tehergépkocsit olyan, mintha minden pillanatban egy rakomány műanyag hulladékot öntene az óceánba.Az a szám elrettentő!

Splash About – úszó segédeszközök a legkisebbeknek

14.3.2018 Termék típusok

A Splash About elnevezés bár újnak tűnhet, az igazság az, hogy ez a vállalat közel 25 éve látja el az úszóvilágot termékeivel. Több mint 25 éve foglalkozik ez a vállalat az úszáshoz szükséges termékek tervezésével és fejlesztésével, melyekre bátran támaszkodhat, s melyek az egész világon ismertek. Mivel is tört magának utat ez a cég a világban, és mely termékeiket találja meg webáruházunkban is? A válaszokat megleli az alábbi cikkben. ;)

Innovációk a Speedotól

27.2.2018 Termék típusok

Mindenki, aki legalább egyszer ellátogatott már webáruházunkba, biztosan észrevette, hogy a világhírű Speedo márkájú fürdőruháit is áruljuk. És nem is kevés van belőlük. ;-)

A Speedo régóta nemcsak fürdőruhák gyártásával foglalkozik, hanem más úszáshoz használatos segédeszközök gyártásával is. Ezek viszont nem csak olyan akármilyen termékek, olyanokat a Speedo nem gyárt. Az a legfontosabb, hogy a vevőkhöz minőségi és innovatív termékek kerüljenek, amelyek hozzásegítik az úszókat a jobb eredményhez. Ezeknek az innovációknak hála, amelyekről lehet hogy nem is tud, ebben a cikkben közelebbről is rávilágítunk.

További hasznos termékek