Arena - minőség, melyet öröm árulni! Ezt támasztja alá Andrea Machkova, az Arena kereskedelmi képviselője.

„Az Arena márka a vásárlóinak szükségtelen bemutatnom, mivel mindenki tudja, hogy az Arena minden darabját professzionális és rekreációs úszóknak kínálja,“ büszkén közli velünk ezt Andrea Machová, az Arena prágai kereskedelmi képviselője. Az exkluzív beszélgetésből kiderül, hogyan alakul az Arena márkának minálunk. 


 

Andrea, ti szinte egy családi cég vagytok. Hogyan kezdődött mind ez és hogyan működik jelenleg?

Az én édesapám Daniel Machek, sikeres volt csehszlovák képviselő úszásban és az olimpián felküzdötte magát az 5. és 8. helyre. Ezt tudta tartani több mint 34 évig és mindig Arena úszónadrágban úszott, mely szponzorálva volt. 1992-ben összeállt az Arenával és közösen kezdtek el üzletelni. Az Arena márkát eleinte csak a verseny úszók ismerték. Több év múltán az Arena márka mára már minden sport üzletben helyet foglal.

Mióta vagy az Arena kizárólagos forgalmazója?

Csehországban már 1993 óta és Szlovákiában pedig 2014 óta. Jövő éven ünnepeljük cégünk megalapulásának 25. évfordulóját.

Mondhatjuk úgy, hogy neked köszönhetően került úszóinkhoz az Arena?

Erre a kérdésre úgy lehetne válaszolni, hogy az Arena jelenleg elérhető minden szlovák a cseh úszónak egyaránt. Azelőtt 1973-1992 között csak a Csehszlovák versenyzők számára volt elérhető.

Van áttekintésed arról, hogy kb. hány üzletbe szállítjátok?

Jelenleg több mint 350 üzletbe szállítunk Csehországban és Szlovákiában.

Az Arena az úszók között nagyon népszerű márka lett. Megtudnád mondani, hogyan érdemelte ezt ki?

Az, hogy az Arena ennyire népszerű lett, a folyamatos fejlesztésnek és a “high-tech” szövetének köszönhető, mely mindig a legjobb úszóknak segít világ csúcsot dönteni és a legjobb teljesítményt nyújtani.

Hogyan írnád körül általánosan az Arena úszódresszt, vagy hogyan mutatod be az Arena márkát a vásárlóidnak?

Elsősorban az Arena úszódressz a legminőségesebb és legmodernebb szövetből készül. Továbbá az Arena minden szezonra új modern dizájnnal rukkol elő. Minden kollekcióban megtalálható a tarkábbnál tarkább és modern szabású úszódresszek, de a decensebb sportos mintázatúak is, valamint a női Body Lift sorozat is, melyek formálják a női alakot. Az Arena márkát vásárlóinknak fölöslegesnek tartom bemutatni, mivel mindenki tudja, hogy kínálatunk minden fajta és stílusú úszónak tartalmaz nem csak úszódresszt, de segédeszközöket is.

Mit tartalmaz tehát a te munkád?

Én gondoskodom a vásárlóinkról az egész Csehország területén. Minden látogatás után frissítem az árut, bemutatom  az új kollekciót és biztosítom a karbantartást és szervizelést.

Mit élvezel legjobban munkádban?

Ez a munka aktív, majdnem minden nap úton vagyok a vásárlóinkhoz. Nagyon szeretek mindig új emberekkel ismerkedni és mivel 12 év alatt sok állandó vásárlóra szert tettem a munka velük mindig nagyon boldoggá tesz. Gyönyörű szép árut kínálok és legjobban az új kollekció bemutatását élvezem. Mindig örömmel tölt el látni, hogyha a vásárlóink elégedettek az új kollekcióval és szívesen vásárolják.

Hányadán állsz az úszással? Minden felszereléssel el vagy látva és sok időt töltesz a vízben?

15 éves koromig úsztam verseny szinten, azután az úszást egy lóra cseréltem. Szeretek úszni, de nem tesz jót nekem a klóros víz. Ha a tenger mellett vagyok, nagyon szívesen úszom és természetesen mindenféle felszereléssel rendelkezem.

Még mondj nekünk valamit magadról :-) Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Valamit magamról… lehet, hogy valaki azt várná, hogy felsoroljak minden lehető sportot amit űzök, de én nem viszem túlzásba. Valamikor szívesen elmegyek edzeni, néha kerékpározom vagy görkorcsolyázom … Tehát minden attól függ, hogy milyen a kedvem. Hétvégente szívesen kirándulok a természetben vagy épp valahol kultúrálódom.

Utolsó kérdés végezetül: Melyik darabokat emelnéd ki az aktuális kollekcióból?

Nem könnyű egyetlen dolgot kiemelni. Legszívesebben sokkal többet sorolnék fel, de biztosan megemlíteném a legújabb Powerskin Carbon Flex verseny úszónadrágot új színekben. Ez egyszerűen top termék , melyet fölösleges bemutatnom.

 

 
 
 
 


További hasznos termékek