Annyi cuccod van, mintha egy hónapra utaznátok el valahova, még a füledről is táskák lógnak, és mire elindulnátok, már teljesen ki vagy dőlve? Pedig a vízparti kiruccanásnak nem muszáj mindenképpen őrjítő programnak lennie. Csak egy kis figyelmet és fegyelmet igényel az egész. Mi abban szeretnénk a segítségedre sietni, hogy a kicsikkel együtt te magad is élvezhesd ezeket a pillanatokat, és ne kelljen órákig törni a fejedet a megfelelő kellékek kiválasztásánál.
Gyerekekkel a vízparton vagy az uszodában
A gyerekek és a víz – ez a két dolog összetartozik, amióta világ a világ. Ne felejtsük azonban el, hogy minden gyermeknek más s más a tempója: van akinek kevesebb és van akinek több időre van szüksége ahhoz, hogy megtanuljon jól úszni. Fontos, hogy ezt tiszteletben tartsuk, és ne sürgessük a dolgokat. Még egy kisebb hiba vagy rossz tapasztalat is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kicsinek elmenjen a kedve az egésztől, és a kellemetlen élmény emlékének leküzdése általában nem egyszerű. Nagy segítséget nyújthatnak a
gyerekeknek szánt úszási segédeszközök, például az
úszóövek, a szivacsrudak, úszómellények és hasonlók. Szerencsére ma már nem csak
karúszók és úszógumik állnak rendelkezésre, mindenki válogathat kedvére.
Ha még nem tud úszni
Fokozatosan ismerkedik a vízzel. Gyűlnek a tapasztalatok, de segítségre is szüksége van. Manapság már hihetetlen mennyiségű eszköz segíti az úszástanulást. Ezek révén a tanulás folyamata sokkal élvezetesebb és jóval kevesebb stressz éri a kicsiket. Szerintem a leghasznosabb segítők ma talán a különféle méretben beszerezhető úszóövek. Ezeknek az a nagy előnye,hogy szinte észrevétlenül a víz felszínén tartják a gyerekeket. Az egyes részek pedig külön levehetők és így a kis úszó egyre kevesebb támogatással tud haladni a vízben. Hasonló szerepet töltenek be az
úszómellények, amelyekben a kicsik még nagyobb biztonságban érzik magukat és természetesebben mozogna a vízben. Ezek ugyanis egyáltalán nem akadályozzák őket.
A népszerű karúszókról sem kell lemondani,számos méret, forma és anyag közül válogathatunk. Különösen jó szolgálatot tesznek a legkisebbek esetében (4 éves korig), akik még nagyon tartanak a víztől. Az úszóövekhez képest jóval kisebb helyen is elférnek. Érdekes alternatívát kínálnak az úszókarikák is, amelyek tulajdonképpen szintén karúszók, csak nem felfújható gumiból, hanem habanyagból készülnek. A vízzel való első találkozásoknak a játékról kell szólniuk. Ilyenkor jó hasznát vesszük a szivacsrudaknak és a különféle játékoknak, amelyek vidám mulatsággá varázsolják a pancsolást.
Ha már tud úszni
Mindig nagy öröm, ha a kicsi már biztosan szeli a hullámokat. Ez azt jelenti, hogy megbarátkozott a vízzel és megy neki az úszás. Ahogy egyre jobban fejlődik, idővel újabb felszerelésre is szüksége lesz: menő úszódresszre, úszószemüvegre, úszósapkára és sok minden másra.
A
lányka fürdőruhák, amelyek között egy- és kétrészeseket is találunk, és nagyban hasonlítanak a női modellekre, csak persze valamivel kisebbek. A
fiú fürdőruhák terén is igen széles a kínálat. Tartósabb shortok, menő jammerek és praktikus fecskék közül válogathatunk. Nem lehet eléggé nagyra értékelni a tartósságot és a praktikumot, amikor a gyerekek úgy igazán megfeledkeznek magukról a vízben.
A
gyermek úszószemüvegek esetében nagyon fontos, hogy jól illeszkedjenek az arcra és ne engedjenek be egy csepp vizet sem. A széles látószög sem egy utolsó szempont. Ha pedig még színben vagy fazonban passzol is a fürdőrucihoz, már nyert ügyünk van. Az
úszósapka nem feltétlenül tűnik nélkülözhetetlen kiegészítőnek, de azért nem baj, ha ez is megtalálható az ifjú úszók felszerelésében. Megkímélhet a rakoncátlan haj okozta kellemetlenségtől, sőt, a fejbőr kellemetlen leégésétől is.
Végezetül mindenképp hangsúlyozni kell, hogy legyen bár a gyermek bármilyen ügyes úszó is, sohase hagyd őt felügyelet nélkül a vízben.